2014. november 16., vasárnap

Fejbenjáró bűn - Édes

Édes. Ez a szó jut róla elsőnek eszembe. EZEN a listán találkoztam a filmmel, és egyből megtetszett. Sokáig váratott magára, mire végre megnéztem, de a véleményem továbbra sem változott sokat. Megmaradt édesnek, és hozzácsapnék még egy szívfájdítót is.


Calvin, az egykönyves, sikeresnek vélt fiatal író válságban van. Képtelen megírni második könyvét, ráadásul a szerelemeben sem túl szerencsés, mióta szakított előző barátnőjével. Aztán egy napon azt javasolja terapeutája, hogy írjon valakiről, aki találkozik vele kutyasétáltatás közben, és aranyosnak találja a fura ebet. Ekkor születik meg Ruby, legalábbis írásban. Majd egy szép napon alakot ölt és olyan természetességgel készít reggelit a srácnak, mint ha minden, amit leírt, valóság lett volna.

Most jön a spoileres rész, a "tovább" mögött!

Eleinte teljesen mesebeli a sztori, hiszen a szenvedő író egyszer csak ihletet kap, gépel, mint a veszedelem, majd valóra válik a legszebb álma, kilép könyvéből a tökéletlenül tökéletes nő. Talán ott romlik el minden, hogy természetesnek veszi. Aztán azt gondolja, hogy ha már egyszer ő írta, akkor meg is változtathatja. A szende és esetlen Calvinnek ez persze eszébe se jutott mindaddig, míg a nagyon pasi és és egyébként nős bátyja bele nem ültette a bogarat a fülébe... A felvetés egyébként helyes, hiszen minden, amit leír, valósággá válik, viszont pont így rontja el az egészet.

Minden hibájuk és idegesítő megnyilvánulásuk ellenére szerettem a főszereplőket. Calvin ugyan vérszemet kap attól, hogy ő irányítja a szeretett nőt, de közben kínlódik is, hiszen fogalma sincs, mit tehetne, hogy jó legyen. A lány egyszer csak térre vágyik, de ő nem akarja elveszíteni, ezért ragaszkodónak írja, majd agyára megy, hogy mosdóba se mehet egyedül, így jókedvet ad neki. Ettől a lány idegesítően önfeledt lesz, majd végül elszabadul. Boldogtalanná válik, és Calvinnek fogalma sincs, mit tehetne. Milyen uncsi lenne, ha ezen a ponton mellé lépne valaki és végre közölné vele, hogy ha jót akarsz a kapcsolatotoknak, akkor ne az írógépet vedd elő, hanem a barátnődet.


A legőszintébb jelenet, mikor az író bevallja Rubynak, hogy kitalált személy. Elkezd írni, és a lány végig azt teszi, ami a papírra kerül. Ettől teljesen kiborul, amit egy percig se csodálok. A legszebb dolog, amit Calvin csak tehet, hogy elengedi őt. Kiírja az életéből, és végül is ez a befejezetlen könyv vezet ahhoz, hogy végre megírja második regényét, amit nem Rubyról, hanem Rubyhoz szól. Egyfajta bocsánatkérés ez, ami ugyan nem talál célt, de mégis kedves gesztus egy írótól.

A film sugall egy kis életigazságot a pároknak: ne akarj változtatni a másikon, mert úgy már lehet nem fog tetszeni! Egyszerűen csak hagyni kell, hogy a másik önmaga legyen, csiszolódni egymáshoz és összeszokni, mert mikor elveszed valakitől a személyiségét, vagy neked megy majd az agyadra, vagy te mész az ő agyára, amiért megváltoztattad és mégsem tetszik igazán... Ez persze ennél sokkal-sokkal bonyolultabb, mert nem mindenki él abban a tökéletes buborékban, mint Calvin és Ruby, de azért szerintem igaz.

Vártam a boldog véget, és ami azt illeti meg is kaptam. Gyakorlatilag Calvin ölébe pottyan második esélye a tökéletlenül tökéletes szerelemre, és ez megnyugtató azoknak, akik úgy gondolják, minden rossz szándék nélkül, bátyja nyomására élt vissza szokatlan hatalmával.

Ki látta? Mit gondoltok?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése