2015. február 22., vasárnap

Az éhezők viadala trilógia

Szokásos történet. Nem ismertem, híres lett, hallottam róla, nem érdekelt, olvastam róla, nem érdekelt, egy barátnőm ajánlotta, megtetszett, megvettem, beleszerettem. A könyveket nagyjából 3-4 hét alatt ledaráltam, egyszerűen képtelen voltam letenni, ami főként annak a rettentően gonosz trükknek köszönhető, hogy minden fejezet egy olyan momentummal ér véget, aminek nem létezik, hogy ne tudjam a folytatását!


Nem is szaporítom a szót, spoilerekkel tűzdelve fejtem ki...

Az éhezők viadala (Suzanne Collins)
Nem vagyok nagy rajongója az erőszakos történeteknek, Panem és a Kapitólium világa is távol áll tőlem, de valahogy mégis megfogott magának a sztori. Lehet, az olyan apró részletek miatt, amikkel az írónő megteremtett egy új világot a távoli jövőben, vagy csupán csak azzal, hogy itt most a hős, a kiválasztott, a legerősebb egy lány. Végre nem egy megmenteni való ártatlanka a főszereplő, hanem egy belevaló csaj. Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy lefekvés előtt alig akartam letenni, és mindenhova cipeltem magammal, hogy ha alkalmam nyílik rá, olvashassak pár oldalt.

Futótőz (Suzanne Collins)
Az első könyvben már olvasás előtt tudtam, mi a sztori. Ismertem az eseményeket, és azt is, hogy kb mi lesz a vége, csak a mese közepe volt ismeretlen. Ebben a részben viszont fogalmam sem volt, mi fog történni. Ezért aztán minden oldal újra, meg újra meglepett, és annyira féltem, hogy meg fognak halni a szereplők... Egyre jobban beleszerettem Katniss narrálásába, és végtelenül együtt éreztem vele, ahogy pörögtek az események. Ellenben mindvégig tartottam attól, hogy az izgalmas sztori hamarosan átcsap egy szerelmi háromszög drámájába, de ez szerencsére nem történt meg. A végén összezavarodva, értetlenül, és iszonyatosan kíváncsian tettem le.

A kiválasztott (Suzanne Collins)
Harmadjára is meg lettem lepve. Azt hittem, már ismerem Panem országát, de az írónő újabb és újabb világokba, részletekbe vezeti be az olvasót Katniss szemén keresztül! Ahogy haladtunk előre, minden sokkal véresebb, kegyetlenebb és zavarosabb lett, mint az Éhezők Viadala. Talán kicsit túl kegyetlen is lett az ízlésemnek, és ahogy a szereplők megszülték a megoldást, bennem mindig felmerültek olyan opciók is, amik nekik nem jutottak eszükbe, pedig talán logikusabbak vagy kíméletesebbek lettek volna. Idő közben a Fecsegőposzáta vesztett kicsit az értékéből a szememben. Valahol mélyen megértettem, de képtelen voltam elfogadni, hogy mindig ahhoz a fiúhoz húzott éppen, aki közelebb volt, de közben sütött minden helyzetről, hogy fogalma sincs, mekkora hatással van a környezetére.

Összességében rettentően izgalmas és érdekes volt, és kíváncsi lennék egy olyan érdekességekkel teli kiadásra, ami csakis kizárólag Panem országáról, történelméről mesél. Magába szippantott minden mocskával és szépségével együtt. Kissé a mai világunkra is jellemző ez a felépítés, csak nem ilyen kiélezetten. A Kapitóliumban élő jómódú nép, a gazdagok, nem tudnak mit kezdeni unalmukban magukkal. Hajmeresztő a divat, a szokások és a fontossági sorrend az életükben. Az értékrendjük valahol a béka segge alatt lapít, miközben az ország többi részén, ahogy egyre távolabb és távolabb megyünk a Kapitóliomtól, a körzetek lakóinak sanyarúbb a sorsa, mást jelentenek a fontos, az érték és a szükség szavak. Kegyetlen rendszer, aminek az összedöntésével képtelen nem egyetérteni az olvasó. Minden körzet a főváros alá van rendelve, azt szolgálja ki, ám ha kiesik egy tégla, meginog az egész vár...

Eleinte még nem gondoltam, hogy a véletlen tett, a mérgezett bogyók ekkora port kavarnak, azt pedig végképp nem, hogy egyesek csak arra vártak, hogy egyszer valami hasonló megtörténjen, és ki lehessen robbantani a háborút. Mindvégig tetszett, hogy Katniss nem akart hőst játszani. Nem helyezte előbbre a világ sorsát a családjánál, mindig is őket, a szeretteit féltette a legjobban, és az volt a legnagyobb gondja, hogy kitalálja, nekik mi lenne a legjobb. Akkor változott meg kicsit, mikor Fecsegőposzátává léptették elő. Még mindig a családját, a barátait védte, de már a bosszú is hajtotta, és képtelen volt arra, hogy kimaradjon az események sűrűjéből.

Ugyan zavaros volt a vége, akárcsak Katniss gondolatai, de így volt mégis tiszta. Nem ugrottuk át a mélypontokat, teljesen azonosulni tudtam a megtört, meggyötört, beteg lelkű lánnyal, ahogy megnémulva, elveszve bujkál a világ elől. Minden halottat sajnáltam. Az összes veszteség fájt, kezdve Rutha kegyetlen végzetével, át Cinna agyonverésén, egészen Finnick hősies haláláig. Ám a legnagyobb veszteség és fájdalom mégis csak Prim. Nem akartam felfogni, se elfogadni, és végül én is akkor borultam ki ezen, mikor Kökörcsin megjelent, és Katniss először mondta ki hangosan, mi is történt valójában.

Gale és Katniss
Az első könyvben mindvégig azon izgultam, hogy vissza tudjanak találni egymáshoz, még ha szimpatikus is volt Peeta. Aztán a második könyvben már inkább Peeta szerelmének szurkoltam, bár eleinte esélytelennek tűnt a dolog, majd ismét reménykedni kezdtem. Aztán a harmadik könyvben megismertem Gale-t, az igazit, a gondolkodását, a hozzáállását a világuk dolgaihoz, és elvesztette a szimpátiámat. Még ha meg is értem, nem tudom elfogadni az egyes gondolatmeneteit, bár kétségtelenül olyan pasinak képzeltem el már az elejétől fogva, aki alapvető tulajdonságait, jellemét és képességeit tekintve illik Katnisshez. Mert családfenntartó, bátor, erős, magabiztos, jó támasz, jó társ, valószínűleg megbízható férj és apa lenne belőle. Viszont hiányoznak belőle olyan tulajdonságok, amikre szüksége van Katnissnek, és Peeta meg tudja adni. Minden esetre az is furcsa, ahogy véget ért a kapcsolatuk. Nem beszéltek meg semmit, csak pár szót váltottak, és utána - feltételezhetően - soha többet nem találkoztak. Így kell véget érnie egy barátságnak?

Peeta és Katniss
Egészen más páros. Peetat olyan srácnak ismerem meg, aki gyengéden szeret és a békés megoldás híve, talán túl nyugodt és kedves ahhoz, hogy egy ilyen hirtelen, goromba természetű lány mellett boldog lehessen. Finom lelkű, kedves, visszahúzódó művész, akinek bárhol máshol több keresnivalója lett volna, mint a viadalon. Gale talán férfiasabban viselkedett volna a helyén... Mégis jobb volt ez így, mert a gyengéd érzelmek mentették meg az életüket, és ezek után összekötötte őket egy láthatatlan szál. Nekem teljesen egyértelmű volt, ami Katnissnek csak hazugság, majd taktika: Peeta szerelmes belé. Sajnáltam szegény srácot, mikor a lány összetörte őt a viadal után, de végül mégis egymásra találtak, mikor csak egymásra számíthattak. A legjobbakat hozzák ki a másikból, ami kétségtelenül a kapcsolatuk javára válik. Végül, és ez mindenképp kellett ahhoz, hogy révbe érjenek, a lány csak akkor tudta igazán értékelni Peeta szeretetét és törődését, mikor úgy tűnt, elveszítheti mindezt. Szerencsére végül egymásra találtak, és a fiúk közt sem volt felesleges kakaskodás. Néha olyan, mint ha Katniss hordaná a nadrágot, ennek ellnére tudható, hogy a harcias amazonoknak is szüksége van gyengéden ölelő karokra.

A legvége tökéletes. Megnyugtató és szívet melengető, hogy egy csodás új világban élhetnek, viszonylag békére leltek és még ha belül félnek is, a gyerekeik jövője sokkal fényesebb, mint az ő múltjuk volt.

Élmény volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése