2015. március 29., vasárnap

Te - hát ez beteg volt...

Ha lenne az olvasás kihívás listáján olyan, hogy "...egy könyvet, ami beteg", akkor azt pipálnám ki rajta. De tényleg! Ez az a szó, ami leginkább jellemzi. Hogy miért? Hol is kezdjem...

Te (Caroline Kepnes)
Éreztem, hogy az lesz... Annyira éreztem, és végül is ezért vettem meg. Ugyanis elhatároztam, hogy a kihívástól függetlenül is igyekszem minél szélesebb skálán választani könyveket, hogy a látóköröm is táguljon, illetve mert az újdonság izgalmas, és vad dolgokat olvasni még mindig veszélytelenebb, mint vad dolgokat csinálni... Megérzésem beigazolódott, már az első fejezetekben kiderült, hogy a mesélőnk, Joe, egy kicsit (khm... nagyon) furcsa, és valószínűleg nem lesz olyan oldal, ahol ne lenne szó a szexről, vagy ne káromkodjon valaki legalább egyszer. De nem ettől volt durva!

Az a legkülönösebb az egész könyvben, és ez teszi még egyedibbé, hogy a főszereplő mindvégig szerelmének mesél. Mintha fejben neki írná a kettejük történetét, nem pedig elmesélné a magáét. Így lesz tulajdonképpen Beck a főhős, és nem pedig Joe, még ha ő is az, akinek a gondolatait látjuk.

A könyv egyébként egy igen aktuális problémára is rávilágít, még ha persze nem is a leghétköznapibb módon teszi. Ajánlanám elolvasni mindenkinek, aki kirakat életet él a közösségi oldalakon. Hiszen Becknek is ez az veszte: Nem vigyáz a telefonjára, nem nehezek a jelszavai, de még ezeken túllépve is épp elég információt szolgáltat az életéről és az érzelmi világáról mindaz, amit megoszt a virtuális közösséggel. Ma már kifejezetten könnyű dolga van a beteg elméknek...

Innen spoileres!

Ha Joe kinéz magának egy lányt, bármit megtesz a "de cuki, hogy utánam néztél a Facebookon" határon túlszaladva, hogy megszerezze őt. Persze érződik, hogy komolyan gondolja, nem csak egy dilis, aki játszadozik és bekattan. Tényleg kell neki Beck, valóban szerelmes belé, és ő így, ilyen beteges és embertelen eszközökkel csábítja el azt, akit szeret. Nem csak leskelődik, kutat és követ, öl is azért, hogy elérje, amit akar.

Nagyjából a könyv felénél jártam, mikor elkezdtem kritikákat, véleményeket olvasni róla, és képtelen voltam elhinni, hogy még annál is lehet szörnyűbb, hogy Beck életének minden mozzanatánál és üzeneténél résen van. Valamiért abban bíztam, hogy előbb-utóbb révbe érnek, összejönnek, komolyra fordul a dolog, és belülről emészti majd fel valami ezt a lángoló, durva szerelmet, ehelyett inkább folyamatosan jöttek az akadályok, a zavaró tényezők és emberek, na meg persze gyűlnek a hazugságok és a hullák.

Eleinte kicsit sajnáltam Becket, de hamar kiismertem. Kényeskedő, öntelt, kirakatéletű, felszínes lány, aki talán több és értékesebb is lehetne, hogy ha nem számítana neki olyan nagyon a barátainak nevezett libák véleménye. Persze néha kap jó tanácsokat is, de pont akkor nem fogad meg egy szót sem, mikor az lenne a helyes. Könnyen manipulálható, gyenge jellem, és furcsa, hogy ez Joe-nak nem tűnik fel rögtön. Más részről viszont teljesen érthető, hiszen ő, a nagy társadalomkritikus is a csomagolás alapján ítél. Teljesen oda volt Beckért már az első pillanatban, és mikor vájkálni kezdett az életében, már olyannyira bűvöletében volt annak a kitalált személynek, akit Beck valódi személyiségének titulált, hogy sokáig észre sem vette, mennyire nem olyan ez a csaj, amilyennek szeretné, hogy legyen.

A vége elég fordulatos volt, bár aki képes kiismerni Becket Joe őrült rózsaszín köde mögül, az sejti, hogy az utolsó fejezetekben nem azt teszi, amit gondol. Szegény lánynak - mert a végére csak megsajnáltam újra - pont az lesz a veszte, amiért nem olyan és nem úgy viselkedik és reagál, ahogy azt Joe szeretné, elvárná tőle. Így aztán kegyetlen a vége, és ettől olybá tűnik, Joe is szenved, de végül csak túlteszi magát rajta, mikor újabb esélyes jelölt lép be a könyvesbolt ajtaján.

...és a történet megy tovább, csak a Te személye változik. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése