2015. december 13., vasárnap

Amiket még elolvastam...

Gőzerővel olvasok, és ebben a könyvek is segítenek, ugyanis vagy túl érdekesek - lásd A lázadó, amiről majd akkor fogok csak nyilatkozni, ha a többi részét is elolvastam, - vagy túl nagy agymenések ahhoz, hogy sokáig üljek rajtuk... Ettől függetlenül tartok tőle, hogy képtelen leszek teljesíteni a kihívást, no de majd meglátjuk! Szokás szerint előbb a leírás, utána a spoileres vélemény.



Összekötve (Oravecz Nóra)
Adott egy lány, aki fiatal, gyönyörű és csodálatos élete van. Jó "pozija", jó fizuja, saját lakása, de valami mégis hibádzik. Sötét a múltja és nincs egy pasi, se égen, se földön, aki úgy szeretné őt, ahogyan azt megérdemli... vagy legalábbis gondolja, hogy megérdemli.

Úgy érzem, nincs a világon olyan lány, mint Kloé. De ha mégis van, akkor esküszöm végtelenül szánom őt, mert nyafka hősünk bizony igencsak szánni való teremtés... Gondolkodtam rajta, hogy bővebben is írok erről a könyvről, de végül meggondoltam magam, mert végtelen hosszú poszt lenne. Ezért inkább igyekszem röviden összefoglalni. Összecsapott, erőltetett, túl lazának tűnni akaró és ezért görcsös, értelmetlen, túl nagyot mondani akaró és épp ezért semmit mondó ez a sztori. A szereplők felszínesek, a főszereplők kifejezetten bosszantóak, az események abszurdak, a párbeszédek erőltetettek és számomra kifejezetten frusztráló volt, hogy tobzódtunk a márkákban. Azt mindig tudtam, mi van rajta, de arról fogalmam nem volt, mitől változott egyik percről a másikra idegesítő agymenéses kis libává. A múltja tök hiteltelen (a gimi utolsó évét végig bulizza, ribanckodja, drogozza, majd csont nélkül bejut az egyetemre, elvégzi és még ezek után marad pénze lakásra is... tudom, hogy meg van magyarázva, de elég erőltetetten)... A kiakadásai totál értelmetlenek, a barátai buták és egyformák, és a pasi, aki ugyan olyan halálszexi, izmos és babaarcú, mint az összes többi, akibe fél perc alatt belezúg, totál idegesítő és kiakasztóan okoskodó. És akkor még erre jön a krempes zagyvaság, meg kb két fejezetben valóra válik minden álom, majd összeomlik az egész világ. A sok felszínes, márkákkal tarkított, csipogós-picsogós csillámhülyeség alatt elveszik minden, amit ez a könyv mondani akart. Azt kapod, amit adsz, legyél önzetlen, pozitív, soha ne add fel, és valóra válnak az álmaid. Csak mindezt nehéz elhinni ilyen köntösben, ezért is érzem azt, hogy az írónő határozottan mellé lőtt, sőt közelében se volt annak a bizonyos célnak. Pedig lehetett volna ez egy igencsak mély lélektani séta is... Kár érte.

Koldus és királyfi (Mark Twain)
Egy szép napon úgy adódik, hogy az álmodozó koldusfiúból királyfi, míg a jólétben felcseperedett királyfiból rongyos koldus fiú lesz. Kénytelenek szembesülni a másik sorsának előnyös és hátrányos oldalával is, míg a körülöttük levők mit sem sejtenek. 

Így, felnőtt fejjel sem mondanám kifejezetten könnyű olvasmánynak a szöveg régies mivolta miatt, de a történethez már vagyok elég idős, hogy megértsem. Kicsit tragikus, de mégis olyan mulatságos, hogy legyenek az emberek olyan buták, mint a koldus apja, vagy olyan előkelőek és műveltek, mint a királyfi apja, maga a király, mégsem tűnik fel a világon senkinek, hogy itt bizony tényleg valami sántít... Kalandos és mókás történet, összességében tetszett, bár kicsit nehezen rágtam át magam rajta.

Én és Te (Niccoló Ammanati)
Lorenzo vágyik egy kis magányra, így apró hazugságot hint el, hogy lehetősége legyen egyedül tölteni egy teljes hetet a házuk pincéjében. Eleinte minden jól megy, míg váratlanul be nem toppan Olivia, a félidegen nővére, és kezdetét nem veszi egy furcsa testvérharc, ami a lány életének megmentésébe torkollik.

Egyik barátnőm javasolta nekem ezt a könyvet, mint egynapos kihívást. Igyekeztem úgy időzíteni, hogy egy egész vasárnapom legyen rá, aztán végül kár is volt, mert mindössze két óra alatt végeztem vele. Nagyon rövid történet, de mégis olyan mély, hogy hiába csak pár napig követjük a szereplőket, megtudunk róluk mindent, amit tudni kell ahhoz, hogy megértsük a cselekedeteiket. Külön tetszett, hogy igazából ez a rövid kiragadás Lorenzo életéből még csak nem is véletlen, hiszen egy jelenkori történés hozta felszínre. Kicsit ledöbbentett, kicsit meghatott, kicsit nyomot hagyott bennem.

Szeret, nem szeret...
Kilenc nő, kilenc történet. 

Sosem vonzottak kifejezetten a novellás kötetek, mindig olyan történetek keltették fel az érdeklődésem, amik hosszabb ideig lekötnek. Talán azért, mert szeretek teljes képet/életet látni, vagy mert szükségem van arra, hogy egy történet fejlődjön, a szereplő változzon. Nem elég, hogy ha csak kiragadott momentumokat élek meg, majd el kell őt engednem azelőtt, hogy igazán mindent megtudjak róla. Mégis tetszett ez a kilenc novella. Nem mind ugyanannyira, de valamennyi eléggé ahhoz, hogy kedvet kapjak máskor is novellák olvasásához.

Vérszívó démonok (Christopher Moore)
Furcsa idegen járja a várost, de a Császár és hűséges testőrei már rajta vannak az ügyön. Azt azonban senki sem tudja, hogy az idegen nem csak öl, már magához hasonlóvá tette a mit sem sejtő Jody-t. Az ifjú vámpírnak segítségre van szüksége, hogy életben maradhasson, így csap le a friss hús Tommyra, és kezdetét veszi a véres kaland.

Vicceshez pipáltam, mert elvileg az is. Vannak benne jó megszólalások, meg kicsit betegesen, vagy agybajosan vicces jelenetek, megnyilvánulások, de én nem fogtam a hasam nevettemben. Azt hiszem kijelenthetem, hogy könyveken nem tudok nevetni. Ez van. Ellenben nagyon tetszett! Minden komolytalansága ellenére nagyon is komoly volt a szitu, és úgy sikerült bele érzelmeket is vinni, hogy nem csapott át drámává. Az utóbbi időben kutatom a vámpíros sztorikat, és ha lehet ezt mondani, ez volt a leghétköznapibb, legalábbis természetfeletti értelemben. Lehet furán hangzik, de ez nekem elég ahhoz, hogy folytassam majd a sorozatot. Nem ez volt az első Moore-könyvem, és nem is ez lesz az utolsó!

Alaska nyomában (John Green)
Miles szürke, nem túl népszerű kisegér a gimnáziumban, ezért ráveszi szüleit, hogy bentlakásos iskolába mehessen, apja nyomdokaiba lépve. Itt ismerkedik meg új, igazi barátaival, többek között az eszméletlenül csinos, lehengerlő, vicces, ám végtelenül drámai Alaskával. Százhuszonnyolc nap elég ahhoz, hogy nem csak a fiú, körülötte a világ is gyökeresen megváltozzon.

A Csillagainkban a hiba miatt gondoltam, hogy jó lesz ez a "népszerű szerző első könyve" nevezetű pontnak, és úgy örülök, hogy így döntöttem! Jövőre elolvasom Green összes itthon megjelent könyvét, mert nagyon tetszik, ahogy és amiről ír. Hiába szól ez a könyv kamaszokról, cseppet sem éreztem azt, hogy csak kamaszok érthetik meg. Kicsit több volt annál, kicsit mélyebb, pedig teljes mértékben megőrizte azt a legyőzhetetlenek és vagányok vagyunk életérzést. Külön szimpatikus volt, hogy már az első oldalon tudtam, lesz majd egy mindent megváltoztató fordulópont, és nem fejezetekben, hanem napokban számolhattam az eseményeket. Igazából volt itt szinte minden, amit a tizenévesek csinálni szoktak, és valahogy nem éreztem se erőltetettnek, se idegennek tőlük ezeket a cselekvéseket. Kamaszosan erős volt a dráma faktor, és néha kiborított Alaska laza nyafkasága, de valószínűleg a tini énem szívesen lett volna a barátja, mert egyértelműen nem hétköznapi lány. Kicsit sajnálom, és ez a könyv legnagyobb hibája, hogy nem ismerhettük meg őt mélyebben. Nagy talány maradt egész a végéig, bár valószínűleg ez az oka annak, hogy fenntartotta mindenki - ahogy az olvasó - érdeklődését.

A nővérem húga (Jodi Picoult)
A Fitzgerald család korántsem tipikus. A legidősebb testvér, Jesse rossz utakon jár, de ez mit sem számít amellett, hogy a középső lány, Kate súlyos leukémiával küzd. A legfiatalabb, Anna jelenléte pedig kifejezetten rendkívüli, hiszen csak azért születhetett meg, mert ez megoldást jelentett nővére betegségére. Az egyébként is ingatag családi életet még inkább a feje tetejére állítja, mikor kiderül, hogy Anna beperli szüleit, hogy a saját teste felett rendelkezhessen.

Szóhoz sem jutok! Na jó, megpróbálom... Az idei, erősen meghatározó könyvélmények közé sorolom ezt a művet, mert egyszerűen olyan mélyen magába szippantott, hogy legszívesebben le se tettem volna, míg a végére nem értek! Az írónő tökéletesen lavírozott a szereplők nézőpontjai között, és különösen tetszett, hogy ez nem csak azt jelentette, hogy mindenkit megismerhettünk, hanem azt is, hogy több történtet rejtett a borító. Hihetetlenül mély volt érzelmileg, rengeteg múltbéli eseménnyel, ami megmagyarázza a jelen egy részét is. Végig erős volt a dilemma, olvasóként is képtelen voltam eldönteni, kinek is van igaza, mi lenne a helyes. Az ilyeneket szeretem igazán. Mikor végképp semmi se fekete, vagy fehér. Nem is szaporítom a szót! Nagyon tetszett, és nagyon megrendített. A végén, az utolsó fejezetek felett csak ültem, olvastam és potyogtak a könnyeim. Ez mindent elárul!

Ha a most olvasott vámpíros könyv nem számít, akkor már csak 11 van hátra, és nagyjából másfél hét. Szóval nagyon szűkös az idő, és néhány kategóriához még csak azt sem tudom, mit olvassak! Azért nem adom fel. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése