2016. január 24., vasárnap

Az utolsók tavalyról, és az első idén

Pontosan 10 és fél könyv maradt hátra végül a kihívásból, tehát nem sikerült egy éven belül mind az 50 pontot, vagyis 52 könyvet elolvasnom. Maga a tempó nem volt túl feszített, hiszen normális esetben simán kiolvasok egy könyvet egy hét alatt, de sajnos voltak szakaszok, mikor egyáltalán nem jutott időm olvasni, és voltak olyan könyvek is, amiken rettentő nehezen rágtam át magam... Nos, nem baj, attól még szándékomban áll kipipálni a maradék pontok nagy részét, és továbbra is jelentkezni fogok a már elolvasott könyvekkel, ahogy eddig is.


Inni és élni hagyni (Charline Harris)
Sookie egyébként sem átlagos lány, hiszen képes az emberek gondolataiban olvasni, de  az életét végkép fenekestől felforgatja, mikor megjelenik vámpír Bill, és vele a vámpírok jelenlétének valamennyi nyűgje és baja...

Már nagyon rég el akartam kezdeni ezeket a könyveket, kb mikor nézni kezdtem az azóta már véget is ért sorozatot. Hangulatában sok párhuzamot fedeztem fel a kettő között, a főbb szereplők karakterét is jól hozták a képernyőn. Sookie a könyvben is egyszerű lány, kicsit hiú, de nem buta, és főleg nem gyámoltalan. Bill természetesen titokzatosan hűvös, Jason pedig csöppet bárgyú nőcsábász. Még Arlene és Lafayette karaktere is egyezett, mások viszont megváltoztak, bár egy sorozatnál ez nem ritka. Mivel az első évad konkrétan az első könyvből készült, nem ért sok meglepetés, de azért tetszett, és izgatottan vártam az újabb fejleményeket. Laza volt, gördülékeny, érdekes, bár néha túl részletes, már azt vártam, mikor meséli el Sookie azt is, hogy éppen mosdóba megy... Kicsit nyers volt, de mivel a vámpírsztorik nem épp a szégyenlősségről híresek, cseppet sem volt zavaró, számítottam rá. Hamarosan folytatom a következő résszel!

Lány a vonaton (Paula Hawkins)
Rachel ingázó, aki minden reggel úgy tekint ki a vonat ablakán egy vadidegen házaspárra, mint ha valóban ismerné őket. Ez azonban csak a fantázia szüleménye, ám egy nap úgy alakul, pontosabban olyat lát, ami mindent megváltoztat, és valóban az életük részévé válik. Lassan összefutnak a szálak, és Rachel megszűnik csak egy lánynak lenni a vonaton.

Az ismerőseim elmondása alapján egy érzelmileg elég mély könyvre számítottam. Hát meg is kaptam! Itt egy olyan karakter se volt, akinek ne lennének titkai vagy rejtett félelmei, gyengeségei. Csodaszépen fonódik össze a három fő kapcsolat szála, míg végül már olyan közel vannak egymáshoz, hogy szinte nem is számítottam rá. Sokáig nem is sejtettem, ki a gyilkos, de azért kicsit hamarabb kezdtem gyanakodni, mint hogy ki lett volna mondva, elvégre mindig utalt az író az elkövetkezendőkre, még ha a szereplők nem is látták előre az összefüggéseket. Tényleg fordulatos, és tényleg bele lehet merülni, teljesen meg lehet érteni a mesélő nők helyzetét, gondolatait és érzéseit. Itt senki sem az, akinek látszik, és senki sem olyan, amilyennek mutatja magát. Főleg nem olyan, amilyennek mások akarják láttatni!

Csokoládé (Joanne Harris)
Ismeretlen nőt, egy kislányt, és egy láthatatlan nyulat sodor a szél egy szigorú, francia kisvárosba, hogy felkavarják a kedélyeket. Vianne Rocher csokoládézót nyit, mégpedig a nagyböjt idején, amit a helyiek, de főleg a pap, rosszallással fogadnak. Néhányan azonban bátorkodnak szóba állni a nővel, mi több, vásárolnak is nála, és a gyerekek se rettegnek attól, hogy Anoukkal játszanak. Megannyi felszínre törni vágyó titok, apró és nagyobb bosszúságok, édes kísértések, egy csokoládégőzős történetbe zárva.

Ez a könyv volt a mumusom. Igazából azért vártam vele decemberig, mert téli hangulata van, még ha épp tél végén játszódik is. Meg azért is, mert évekkel korábban kétszer is neki estem, de nem jutottam el a feléig, nem fogott meg. Viszont itt volt ez a kihívás, és olyan nincs, hogy egy olyan könyv, aminek Csokoládé a címe, rossz legyen! Szerencsére nem az, csak túl kellett tennem magam azon, hogy a rémes pap gondolatait is meg kell ismernem ahhoz, hogy kerek legyen a sztori. (Kifejezett öröm volt számomra az utolsó fejezet, mikor is a pap végre elbukott, sőt maga vezette saját magát a bukás édes ösvényére...) Most már végre elolvastam, és egészen megtetszett. A folytatások is érdekelnek, mert elég nyitott a vége, de elolvasva a leírásokat, félek, hogy tovaszáll velük ez az édeskés hangulat, amit maga után hagyott az első rész... Egyébként Vianne számomra egyértelműen szimpatikus. Végtelenül bájos és jó szándékú, kellően szabad szellemű és titokzatos, még ha pár ponton nem is értek egyet a döntéseivel. Mindig összefutott a nyál a számban, valahányszor azt olvastam, miket lehet kapni nála. Biztosan vendége lennék, ha nyitna egy üzletet a környéken, és a barátnője is, ha éppen úgy hozza az élet. Ez volt 2015 utolsó, és 2016 első könyve, amit a kezembe vettem.

Zöld dió (Palotai Boris)
Ez a könyv egyike azoknak, amit valószínűleg sosem vettem volna kézbe, főleg nem listára, ha nincs a kihívás. Egy kamaszlányról szól, méghozzá a hatvanas években, aki keresi, de mégsem találja önmagát. Elveszett a Világban, - az igaziban, és a sajátjában egyaránt - és a fejét is minél inkább igyekszik elhagyni, mert ő így kamaszodik...

Nem is tudom, mit mondjak... Eleinte tetszett a maga esetlen magányával, meg Kati furcsa gondolataival. Azt hittem, pozitívan vívódós lesz, nem egy süllyesztőgödör keserű története. Részben nem értettem. Sem Katit, sem a történetet, és nem a tömkeleg befejezetlen mondat miatt. Hiába követtük minden gondolatát, vagy talán pont azért, mert követhettük minden gondolatát, képtelenség kitalálni, miért is olyan, amilyen. Nehéz a családjával, de ő sem könnyíti meg mások dolgát, és annyira abszurd dolgokat cselekszik váratlan helyzetekben, hogy nem tudni, hová tegyem. Valahol elgondolkodtató, de máshol meg inkább megbotránkoztató, hiszen csak egy csapongó kamaszlány hibáinak gyűjteménye ez, aki maga se tudja, mit akarjon az élettől, de mégis nagyon akarja azt. Ha nincs értelme annak, amit ebben a bekezdésben írtam, akkor azt hiszem sikerült elérnem azt a hatást, amit a könyv váltott ki belőlem. :P

Madarak a dobozban (Josh Malerman)
Ne nyisd ki a szemed! Bármi is történjék... Ez egy olyan jövő, ahol már semmi se a régi, és egy meggondolatlan pillantás is az életedbe kerülhet. Vagy a gyerekeid életébe. Valami ólálkodik odakint, amit nem ismersz, de soha nem ismerhetsz meg, mert egyetlen pillantás is képes megölni. Melorie épp ezzel igyekszik szembe nézni, szemfedőn át, kizárólag magára, és gyermekei éles hallására utalva.

Imádtam! Ha tehettem volna, le se tettem volna, míg a végére nem érek, annyira beszippantott. Végig rettegtem! Féltem a bujkáló idegen lényektől, attól, hogy bármikor bármi megtörténhet. Tökéletesen van felépítve a két szál, fejezetről-fejezetre bukkannak felszínre a részletek. Szinte végig ott voltam a szereplőkkel. Ha ők vakok voltak, én is azzá váltam, ugyan az a bizonytalanság kerített hatalmába, akárcsak őket. Ez most AZ volt? Vagy csak egy faág? Megborzongatott a rejtély, mik is lehetnek a lények, honnan jöttek, és mi a céljuk. Csak maroknyi szereplőt ölelt át a történet, mégis sok színét láttuk a titoknak, előkerültek mindenféle elméletek és gondolatok. Egyet nem tudtam meg, azt, ami mindennek a középpontjában állt: Ki vagy mik ezek a lények? Ez az egyetlen kérdés, amire nem kaptam választ, de még csak apró utalást sem. Ám ez is csak azért zavar, mert olvastam volna még a vége után is, de nem érzem annyira a hiányát, mert talán ha minden kiderül, eltűnik a rettegés, és eltűnik az a félelmetes érzés is, hogy én is a szereplők életét élem. Így viszont még mindig tartok tőle, félek ettől a könyvtől, de egyszer a polcomra kerül majd, mert újra el akarom olvasni. A borító sem utolsó, egyszerű, de nagyszerű, hűen tükrözi a könyv hangulatát.

Ismét öt friss könyvvel távoztam a könyvtárból, tehát terveim szerint gőzerővel haladok a lista vége felé! Sajnos idén már nem lesz időm beütemezni egy új, éves kihívást a lemaradás miatt, de nem is nagyon bánom, mert már így is nagyon sok kihúzásra váró pont van a láthatatlan listámon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése