2016. szeptember 11., vasárnap

A beavatott sorozat - Csalódás

Még az olvasás kihívásnál választottam "A beavatott" című könyvet jövőben játszódó kategóriában. Már korábban is felkeltette az érdeklődésem, mostanában egyébként is vonzanak az alternatív jövőképet mutató történetek, legfőképpen azok, amik szélsőségesen ugyan, de a jelenlegi világunkra is ráhúzhatóak. Ilyen ez a könyvsorozat is, és maximális lelkesedéssel vágtam bele. Aztán ez lett belőle...


SPOILERESEN a tovább mögött!

Divatba jött, hogy pozitív, erős, ám esendő hősnek kamaszlányokat válasszanak, akik nem csak kiállnak magukért és küzdenek az igazukért, különösen magas igazságérzettel is rendelkeznek. Tris is pont ilyen. Legfőképpen az tetszett meg benne, hogy cseppet sem tökéletes, és hiába a végletekig vakmerő, egyáltalán nem sebezhetetlen és tökéletes. Persze valahol sablonos is a karaktere, na meg picit irreális, de hát az akcióhősök már csak ilyenek...

Összességében az alapsztori izgalmas, érdekes, elgondolkodtató. Fő tanulság, hogy az emberek beskatulyázása nem vezet jóra, csak egymás ellen fordítja őket, és ez a séma duplán jelenik meg a könyvben, városhatáron belül és kívül is. Na és itt lettem én kicsit összezavarva!

A beavatott (Veronica Roth)
Az első könyvet nagyon bírtam, csak úgy faltam a sorokat, könnyen olvasható és érdekes volt, és akkor még elhessegettem a közben felmerült kérdéseket, hiszen ott várt még két könyv, és a kiegészítő negyedik, biztosan választ kapok... Öt csoportra osztja ez a jövőbeli társadalom az embereket: Barátságos, Bátor, Művelt, Önfeláldozó, Őszinte. Nincs más opció, nincs olyan, hogy nekem ez nem tetszik, valahova tartozni kell, méghozzá a család szentsége felett, mert a csoport az első. A csavar az, hogy ebben a jól kitalált világban akad pár fura ember, akik nem tehetőek bele egyértelműen valamelyik dobozba, és emiatt kilógnak a sorból. Elfajzottaknak nevezik őket. Kicsit ködös a normális és az elfajzott emberek közötti különbség, persze azon túl, hogy ők nem csak egy adott csoportba tartozhatnak, és hogy egyfajta tudatossággal vesznek részt a rájuk mért szimulációkban. Kicsit olyan ez, mint a Harry Potterben a süveg, ami bárhová boldogan sorolná a kis hőst. Hát itt is kb bármit választhatna Tris, és nem igazán értettem, hogy ez miért olyan bűnös dolog... És megmagyarázta nekem valaki? Nem! Egész egyszerűen csak óvták attól, hogy bárkinek is felfedje, ám nem nagyon tanították meg neki, hogyan titkolja, ráadásul azt senki egy szóval se magyarázta meg, mégis ki a fenét és miért zavar, hogy ő most picivel több, mint mások. Nekem úgy tűnt, félnek valami olyantól, amiről tulajdon képen azt sem tudják, hogy mit jelent. Valami olyantól, ami talán felborítja ezt a hű de nagy rendet, ami valójában nem is igazi rend, csak egy lehetőség arra, hogy egyesekből urakodók, másokból pedig elnyomottak legyenek. Aztán persze kiderült minden a harmadik részben, de ahh... ne szaladjunk ennyire előre!

A lázadó (Veronica Roth)
A második könyvet már kevésbé élveztem. Lényegében egy hatalommániás, roppant művelt, de totál érzéketlen nőci bábjainak és ősellenségeinek küzdelmévé változott az egész, és mindenki azon ügyködött, ilyen-olyan taktikával, hogy megakadályozza, vagy éppen pont hogy segítse kiszivárogni az információt, ami végre rávilágít a várost körülvevő, titokzatos fal titkaira. És hogy eközben miért is kell üldözni az elfajzottakat? Ki a fene tudja? Elvégre csak egyetlen elfajzott, méghozzá Tris jelentene veszélyt a nagy tervre. Aztán persze kiderül, hogy hát persze, kísérletezésről van csupán szó, mert az elfajzottakra is ki kell találni egy megoldást, hogy irányíthatóak legyen... Sok akció, dráma, féltés és hősködés után aztán kikerül a felvétel, és összedől a világ. Látszatra most majd biztos jobb lesz, de máris feltűnik a színen egy újabb hataloméhes nő, aki meg akarja mondani mindenkinek, mi a jó. Ez a könyv, az elsőhöz képest unalmas volt, hiába tartalmazott kétszer annyi drámát, kalandot, harcot és vívódást. Igazából nem kaptam válaszokat, csak újabb kérdések sorakoztak, és már nagyon kíváncsi voltam, hogy a harmadik rész milyen meglepetéseket tartogat majd.

A hűséges (Veronica Roth)
Aztán jött a harmadik, és az elején tényleg még bíztam benne, hogy talán majd a magyarázat jó lesz, az majd értelmet ad ennek az egésznek. Nos, majdnem szétuntam magam, mire végre átlépték a határt és kinyílt a világ. Rögtön ki is derült, hogy elfajzottnak lenni nem vétek, hanem kiváltság, és ettől még zavarosabb lett az egész. Hiszen miért így hívják akkor őket, és miért hagyják, hogy üldözöttek legyenek, hogy ha ennyire fontosak? Teljesen értelmetlen és kusza ez az egész, mintha egy hatalmas csavart akart volna az írónő, csak épp elég balul sült el a dolog... Ugyanis elfajzottnak lenni annyit tesz, hogy az ember génjei tiszták, nem örökölt mesterségesen módosított géneket. Mert hogy ez egy egészen más jövő, mint amit eddig képzeltünk. A világ elpusztult és harcban áll saját magával, és élő emberes városkísérletekkel próbálkozik visszaállítani a normális állapotot, de sikertelenül. Na itt végképp lemondtam arról, hogy az egésznek értelme legyen. Olyan erőltetetten belemagyarázós az egész, hogy néhol el is keveredtem már, ki mit akar éppen... Újabb drámák, érzelmi szálak, akció. Természetesen hőseink ismét a rendszer ellen lázadnak, ami érthető is, de másfelől marha unalmas. Extra különlegesség, hogy végül is csak Tris az igazán különleges, és hogy az édesanyja is egészen különleges volt, még ha nem is tiszta génállományú, mert mért is ne? De végül is hova jutunk? Hőseink természetesen nagy nehezen, átverések és félreértések árán, de kitalálnak egy remek tervet, végre is hajtják, de ez áldozatokkal jár, és ki más is lehetne a legnagyobb mártír, mint aki eddig is: Tris.

A végével igazából egészen kiegyeztem. Rendben, nyilván nem örül az ember az ilyen befejezéseknek, de ott és akkor legalább meglepődtem picit, (tényleg csak egy picit), és nem lett teljesen tipikus a happy end. Természetesen nem a halálszérum végzett a lánnyal, hanem egy lövés, de legalább a célt elérték. Minden jobb és szabadabb, de bőven maradt fájdalom a szívekben.

Ha belegondolok, akkor végül is valahol sejthető volt ez a befejezés, hiszen az első két könyvvel ellentétben itt nem csak Tris mesélt, hanem szívszerelme, Tobias is, hogy egyrészt futhassanak két szálon az események, más részt mégse felülnézetből mesélje el a lány a saját halálának következményeit.

Kicsit fáj, hogy ezt kell mondanom, de az az igazság, hogy tényleg csalódott vagyok, mert nem tetszenek a levezetések, se a magyarázatok. Kusza az egész, alig van értelme, és ami a legrosszabb, hogy a film ilyen szempontból sokkal jobban lett felépítve. Nem megyek bele, mert annyira megváltoztatták a sztorit, hogy értelmetlen lenne összehasonlítani, de már a második részben értelmet nyert az elfajzottak jelenléte a városon belül, és a harmadik részben a városon kívül is. Kicsit túlzásnak éreztem azt az extra futurisztikus légkört, ami a való világban fogadta a csapatot, de filmről beszélünk, tehát látványosnak kell lennie...

Lényeg a lényeg, ezek a könyvek nem valószínű, hogy a polcomon maradnak, pedig teljesen fellelkesültem, mikor megláttam a második kivételével az összeset az antikváriumban. Akkor persze még csak az elsőn voltam túl... Kicsit várok még, mielőtt belevágok a kiegészítő kötetbe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése