2017. április 10., hétfő

Közeleg a nyuszi!

Az idei húsvéti dekorációt igazán nem vittem túlzásba, de hát azt mondják, a kevesebb néha több. Képkeret, hungarocelltojás, selyemvirág, használt csomagolópapír, festék és ecset... Lássuk, mit lehet kihozni belőle!



Lehet furcsa, de nagyon cukinak találom a sértődött nyuszikat ábrázoló dekorációkat, de ennek biztosan a bolyhos kis farkinca az oka. Ehhez a roppant édes és egyszerű dekorhoz nem kell más, mint egy tetszőleges méretű képkeret, valamilyen papír alapnak és a nyuszihoz, egy kis fonal, olló és ragasztó.

Az alapnak választott papírt a képkeret méretére szabtam, ez esetemben egy sima fehér rajzlap volt. A nyuszi alakját egy használt csomagolópapír hátuljára vázoltam fel, és ez alapján vágtam ki. Papírragasztóval felragasztottam a lapra, majd a fonalból bojtot készítettem, melyhez ITT található segítség. Én az ujjaimra tekertem, mert nagyobbra volt szükségem, mint egy villa, majd az ollóval szép formásra vágtam és a nyuszi fenekére ragasztottam. Ezután beköltözött a képkeretbe, és a maradék csomagolópapírból vágtam egy megfelelő méretet egy másik képkeretbe.

Ezzel a dekoráció egyharmada kész is van!


A második felvonásban tojásokat festettem. Az ötletet INNEN vettem, ám én nem a színárnyalatokon variáltam, hanem néhányat megpöttyöztem. A legfontosabb hozzávaló a hungarocelltojás. Kell még csiszolópapír, akrilfesték, pasztellkréta a színkeveréshez, egy ecset, keverőedény, kerek végű ceruza, vagy bármi, amivel szépen lehet pöttyözni, valamint kartonlap és rajzszög.

Először is átszurkáltam a kartonlapon a rajzszögeket, hogy a tojásoknak legyen hol száradniuk. Ezt követően alaposan átcsiszoltam a tojásokat, eltüntetve a gyártás során keletkezett egyenetlenségeket. Fehér akrilfestéket vettem, mert azt bármihez tudom majd később is használni, és csak a kívánt mennyiséget színeztem meg zöld színű pasztellkrétával, így kaptam egy finom, kellemes, krémes árnyalatot. Száradás után fogtam a ceruzát, és a radíros végét a fehér festékbe mártva, kidíszítettem pöttyökkel pár darabot.

A dekoráció kétharmada pipa!



A harmadik elem összeállítása volt a legkönnyebb. A tavalyi koszorúra is használt virágok teszik kicsit színesebbé a nagy zöld orgiát, és egy izzósor emeli a dekoráció fényét. Minden, ami kell hozzá egy csinos üveg, izzósor és művirág.

Az izzósort szépen beledugdostam az üvegbe, majd mellé tűzdeltem a virágokat. Pár égőt meghagytam a szirmok közé, mert így jobban tetszik, és már kész is!


A bárányka egyáltalán nem volt betervezve, a tavaszi nagytakarítás során bukkantam rá a szekrényben, régebben állandó lakója volt az íróasztalomnak.





Vidám, egyszerű és gyors dekorációt csaptam össze egy fél vasárnap alatt, de az az igazság, hogy nekem nagyon tetszik. Ugyan a hangulat már így is teljes, idén újra megpróbálkozom majd a tojáshéj-projekttel is, csak ezúttal búzát vetek.

És amit még feltétlen muszáj megmutatnom! A képkereteket a Mömaxban vettem, és mikor már a pénztár felé tartottam, egy húsvéti állványon bukkantam rá ezekre a halálian cuki nyuszikra. Már évek óta vadászok egy épkézláb, lehetőleg szép, aranyos vagy jópofa, de mégis használható só-borsszóró készletre. Nos, megtaláltam. Azóta kiakadt a cukiságmérő a konyhában! :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése