2017. szeptember 28., csütörtök

Álomfogó ajándékba

Múlt héten volt a tesóm születésnapja. Mikor kirepültünk, családon belül megállapodtunk, nem veszünk egymásnak mindenféle ajándékokat, csak ehető-iható és növény játszik. A kézzel készített holmikról viszont nem volt szó, ezért úgy gondoltam remek alkalom, hogy végre álomfogót készítsek. Egyébként is szeretett volna egyet. Az ötlet azonban elég hirtelen volt, és már ott elakadtam, hogy alapot találjak a karikának...


Végül persze itthon találtam rá minden hozzávalóra, a medálokat kivéve. Az alapot egy fém karkötő adja, erre tekertem bőrszíjat, majd szőttem be fonallal. A lelógó részek bőrből, fonalból és selyemszalagból készültek. A tollas medál volt az alapkoncepció, és ehhez próbáltam minél személyesebb dolgokat szerezni, de csak dobókockát és macit találtam, pedig jópofa lett volna egy számítógép vagy egy könyv. Sokat gondolkodtam a színeken, de valahogy semmi nem passzolt semmihez, és ő sem az a fajta, aki szereti, ha a cuccai rikító árnyalatokban pompáznak, így biztosra mentem a feketével. Megérte a fáradtság, mert rögvest felkerült egy szabad szögre. :)


Mikor elkezdtem, gondoltam rá, hogy majd magamnak is készítek egyet, de idő közben rájöttem, hogy rajzolni egyszerűbb! Szóval itthonra csak rajzolok majd... Illetve vettem egy pár álomfogó formájú medál alapot, amiből fülbevaló lesz majd.

2 megjegyzés:

  1. Hát, nagyon röstellem, hogy még csak most vettem észre, hogy írsz, Brigi, azt meg pláne, hogy ilyen gyönyörűségeket is gyártasz. >.< Nekem egyébként az ilyen utolsó pillanatos ötletek amihez itthon kéne dolgokat találnom sose jönnek össze valamiért, mindig bujdokolnak előlem a hozzávalók és rendszerint hónapokkal később jönnek elő. :D Tesódnak remélem, nagyon tetszett! :)

    VálaszTörlés
  2. Ugyan, én se reklámoztam. :) Igen, tetszett neki, ki is szúrta, hogy én csináltam és rögtön kiakasztotta a falra. Igazából, ha előrelátó vagyok, akkor lehet hogy sokkal változatosabbak lettek volna az alapanyagok és talán a színek is... Olyan mondjuk velem is megesik, hogy keresek valamit és sehol sincs, pedig tudom, hogy lennie kellene. Meg olyan is, hogy "jó lesz ez még valamire", és mikor kutatok, csak csodálkozok mennyi vackot elteszek ezzel a jelmondattal. :D

    VálaszTörlés