2018. április 1., vasárnap

Romkocsma - Vissza a kiskamaszkorba

A több, mint három hónapig forgatott világirodalmi klasszikus után valami lazábbat szerettem volna kézbe venni. Kicsit talán túl könnyűt választottam, ugyanis másfél hét alatt kiolvastam. Vegyes érzésekkel tettem le, de ahogy teltek a napok, egyre inkább a  pozitív vélemény felé hajlok. Ha érdekel, miért, olvass tovább!


Egy valaha nagypolgári család romos jelene. Örök kérdések és örök viták ösvénye egy félig gyerek, félig kamaszlány szemszögéből. Szép írás, nagyon tetszett a stílus, a hangvétel, az egymás után szaladó, néha elkalandozó mondatok. Visszahozta a tizenévvel ezelőtt olvasott csíkos és pöttyös könyvek hangulatát. Az emlékeimet, amik az általános iskolai könyvtárhoz kötődnek, és egy másfajta, furcsa érzést is, amit talán csak az érthet, aki járt már (rom)kocsmában, bárban, pubban. Nem csak inni, vagy bulizni, hanem nyitott szemmel. Leült, szétnézett, figyelt és látta, hogyan is működnek az emberi kapcsolatok manapság.

* * *

Romkocsma (Lévai Katalin)
Nina, egy pesti kislány, kamaszkora hajnalán mesél a családja széthullásáról. Hungarikumnak nevezett intézmények köré szövődik a történet, melynek végső tanulsága talán csak annyi, hogyan nem találja a helyét manapság senki. A szabadságra vágyó, nyughatatlan családanya, a kitartóan szerető, tehetetlen apa, és az értetlen kislány. Nina egyetlen cinkosa a nagymamája, aki makacsul kiáll a maga és unokája igazáért, bár a saját történetének lapjain is akadnak csúnya tintapacák. S amíg ez a tenger háborog Nina feje felett, ő egyre csak változik, bemutatkozik neki a szerelem, a barátság, és az élet az írás felé terelgeti.

* INNENTŐL SPOILER VESZÉLY! *

Már az első fejezet, sőt az első oldal után egyértelművé vált számomra, hogy ez a könyv felüdülés lesz. Könnyed, bájos, lendületes történet, kicsit talán megrendítő, mivel manapság elég általános családi problémákat dolgoz fel. Egyből a szülők kapcsolatának hanyatlásába kapunk bepillantást egy tizenkét (és fél!) éves, már nem annyira kislány, de még nem is igazán kamaszlány szemszögéből.

Kicsit időtlennek tűnik a történet, bár egyértelműen a jelen korban játszódik. (Tablet, Skype, stb.) Néha mégis olyan, mint ha Nina nem is annyi idős lenne, mint amennyi, vagy legalábbis nem ebben a korban. Ez főként a szavain és a kifejezésein érződik, mikor például azt mondja, "computer", vagy "fogsz rá felelni?". Ezeket azonban cseppet sem negatívan, vagy kizökkentően éltem meg, inkább elmosolyodtam a régi szavak szépségén, amiket a mai gyerekek már nem használnak.


A történetet egyértelműen ketté tudom vágni. Az első felében Ági és Tamás különválása a fő téma, ahogy félhangosan hadakoznak egymással. A nő már kifelé kacsintgat a kapcsolatból, az apa viszont még szorítaná, hiszen szereti a feleségét. Éppen ennyit érzékelünk az egészből, se többet, se kevesebbet, fogalmunk sincs, mi minden húzódik még a háttérben. Pont úgy, mint Nina. Kihallgatott beszélgetések és elejtett fél mondatok mentén tájékozódik a tanácstalanság sűrű erdejében. Egyre csak az jutott eszembe, miért nem ül le senki ezzel a szegény gyerekkel, és magyarázza el neki, mi is történik? A nagymama az egyetlen, aki néha mond dolgokat Ninának, a legjobb szándékkal, de mégis, bár ne tenné, hiszen nem az ő feladata lenne, ráadásul mi alapján beszél az anyukája, vagy az apukája nevében?

"Nem szép Nagymamától, hogy pingponglabdának nevezett. A pingponglabda műanyagból van. Én húsból, izomból, csontokból és pattanásokkal mintázott bőrből vagyok. Gyerek vagyok, nem labda. Néha rájuk hozom a frászt, bármikor megjátszom, hogy beteg vagyok, karácsonykor kieszem a papírból a szaloncukrot, visszacsomagolom üresen, lesem a hatást, és legszívesebben ma is bedugnám a vendégek cipőjét a sütőbe, mint kiskoromban. Érdekes, hogy ott sosem jutott eszükbe keresni. De akkor sem érdemlem meg, hogy ide-oda dobáljanak. Szeretem, ha ugyanazokban a szobákban lakunk, ugyanazokat az ételeket esszük, ugyanazokról a dolgokról beszélünk, és nem ragad ki semmi az élet megszokott kerékvágásából."

Idő közben Ninával más mederben is zajlik az élet. Megismerjük az iskolatársait, köztük Dorkát, és a korabeli gyerekek hasonló problémáit. Mint ha az ő generációjuk arra lenne ítélve, hogy a szüleik háborújának közepén nevelkedjenek. Együtt örülünk, mikor hosszú idő után újra látja legjobb barátnőjét, az Angliába költözött Lilit, és járunk az apai ági nagyszüleinél is. Mivel kamaszlányról van szó, nem maradhat ki a szerelem sem. A szemünk előtt válik a macska-egér viszony bizalmassá, majd romantikussá Ábrissal, és az első félszeg csóknak is szemtanúi lehetünk.

Aztán váratlanul ugrunk az időben, elég nagyot, és hirtelen azt sem tudom, hol vagyok.


Nina tizenhat éves, már majdnem felnőtt, de mégis kamasz. Már cseppet sem találja a helyét a világban, nincsenek barátai, egyetlen barátnője még mindig távol, messze elkerüli a szerelem, és a szülei továbbra is külön. A kétlaki élet elől a nagymamához és az ő társához, Ádámhoz menekül. Írói szárnyát igyekszik bontogatni, de bizonytalan, furcsa lány. A maga módján szimpatikus a kép, amit kapok róla. Látom a szemem előtt, és tetszik, ahogy hosszú fonott copffal, pörgős szoknyában, mezítlábas tornacipőben, egy könyvvel a kezében sétál a betonházak közti alacsony fák alatt. De annyira elveszett. Mint ha színtelen lenne a világa, és csak lebegne a szürke semmiben. Ő is romkocsmákba jár, mint a szülei, magányra ítéli magát, miközben naplót vezet, és mint ha tompa lenne, pedig pont abban a korban van, amiben sziporkáznak az emberek. Nina viszont ettől más, ettől furcsa, ettől különleges, és ettől szimpatikus. Ahogy megszerettem a kislányt, úgy megszerettem a nagylányt is. Talán mert egy igazán kicsit magamat láttam benne, legalábbis néhány nézőpontból.

Szép könyv, szép írás, ékes bizonyítéka annak, hogy káromkodás nélkül is lehet kifejezni erős érzelmeket. Zűrős hétköznapok nyugodt estéin, elalvás előtt pont ilyenre vágyik a lelkem. Egyértelműen megkaptam tőle azt, amit szerettem volna.

Képek, amiket a hangulatfotókhoz használtam:
téglafal | lány | könyv | napló

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése